2017. október 9-én, hétfőn este hat órakor imádkoztuk a kollégium templomában az egyház közös esti imádságát, a vesperást, amelynek keretei között Dr. Stefan Heße, Hamburg érseke megáldotta a papjelöltek kelyheit, és elnökölt a diakónusjelöltek eskütételén. Az ima után a hagyományokhoz híven a kandidátusok a szentelő püspökkel együtt kötötték el vacsorájukat a merendában.
Másnap került sor a nagy ünnepre. A Szent Ignác templomban diakónussá szentelődött Blaž Kernel (Koperi Egyházmegye, Szlovénia), Németh István (Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, Magyarország) és Michael Pavlík (Kassai Főehyházmegye, Szlovákia), pappá Maximilian Brandt (Speyeri Egyházmegye, Németország) és Georg Taubitz (Hamburgi Főegyházmegye, Németország). A szentmise után az ünneplő sokaság a kollégium belső udvarában gyűlt össze egy aperitívó, majd a refektóriumban a szentelési ebéd elfogyasztására.
Október 11. természetesen az új- és hálamisék napja volt, melyeket az érintettek Róma különböző templomaiban ünnepeltek.

 

A San Pastore Lovagtermében tartott kóruspróba után, melyet az új karnagy, Kulcsár Dávid vezetett, kezdetét vette a templomban Szent Pastore és Szent Ignác közös ünnepnapján az ünnepi szentmise. Az eucharisztikus ünneplést Kovács György prefektus vezette, Palestrina püspöke, Mons. Domenico Sigalini ugyanis a tavalyi tanév során nyugdíjba vonult.